Vegyes érzelemmel álltam a könyv
elolvasásához, ami már egy ideje a polcomon pihent. Egyszer-kétszer már
beleolvastam régebben, de maga a sztori nem fogott meg annyira, hogy teljesen végig
olvassam. Azonban ez a mai napon megváltozott. Tudni kell rólam, hogy a
varázslatos lény-ember szerelem nem sokszor mozgatott meg még, tehát
gondolhatjátok mekkora Twilight-fan vagyok. Ez azonban nem Twilight volt, de
nem is egy Kishableány sztori. Nézzük a fülszöveget!
Emma barátnőjével, Cloe-val nyaral a tengerparton, amikor egy aprócska
baleset során megismerkedik a jóképű Galénnal. Ez a találkozás valóban a
véletlen műve? Emmának nincs lehetősége ezt kideríteni, mert egy tragédia
beárnyékolja ottlétüket. A lány, miután hazatér, nehezen képes feldolgozni a
traumát. Ekkor váratlanul ismét fölbukkan az ibolyakék szemű idegen. Galén, a
szirén herceg a szárazföldön kutat egy lány után, akiről azt hallotta, hogy
talán ő az utolsó élő szirén, aki egyesítheti a tenger mélyén élő két
uralkodóházat. Bár erőteljes kötődésük azonnal érezhető, Galén még sincs
teljesen meggyőződve róla, hogy Emma az, akit keres. Végül a sok bizonyíték
meggyőzi, hogy csak Emma és különleges képessége mentheti meg a herceg
országát. Galénnak szüksége van a lány segítségére – bármilyen kockázattal jár
is. Vajon képes lesz Emma beváltani a hozzá fűzött reményeket? És vajon
összefonódhat két ennyire különböző világ?
Oké, trauma, első találkozásos
szerelem, egy kis krimi, halálosan nagy szerelem, happy end(?). Valahogy így
vázoltam fel fejben a fülszöveg olvasása után a Poszeidónt. Nem fogtam
túlságosan mellé, de nem fogok spoilerezni.
Az alap történet egy jól bevált
Rómeó és Júlia szerkezetre épül. Rivális családok, rivalizáló szerelmek. Nem
vagyok Twilight fan, de tényleg felfedezni véltem egy-két olyan részt a
regényben. Az iskola… Galén a szexisten, nem bírnak betelni vele a lányok, de
neki még is csak az az egy kell, a testvér, aki nem bírja a szexisten öcsi
barátnőjét, a harmadik srác, aki nyomul a különleges lányra. Hajaj, nem tán egy
sablon amerikai történet? NEM!
Alapból az, hogy Poszeidón a regény
címe, sejteti velünk, hogy egy igazán nedves élményben lehet részünk a könyv
olvasása alatt. (hehe) Utalás természetesen elég sokszor fordul elő
Poszeidónra, és az egész háttértörténelemre. Mert hát az is van! És milyen
kerek a múlt. Engem lenyűgözött. Mindennek meg van a helye, érthető minden rámutatás, minden régi mozzanat hatással lett a jelenre. Ez azt hiszem ér egy
piros pontot a könyvben. Tényleg, alig vártam, hogy jöjjön már végre valami
múltról szóló rész, az valahogy mindig előrébb vitte a történéseket, és a
cselekmények okait tisztábban láttam. Tetszett, hogy voltak úgymond múltra
szakosodott szirének is, mintha történelem szakon végeztek volna. J Szépen bemutatja ezt a
nagyon régi és titokzatos világot a könyv.
Ha már a múlt ilyen szépre és
kerekre sikeredett, akkor valószínűleg a történet jelenével sincs gond. Nekem
volt pár helyen hiányérzetem, de ez lehet csak az én makacsságom. Kevés volt
Emma gondolata számomra, így csak azt érzékeltem, hogy 1.) találkozás 2.)
gondolkodás Galénon 3.) halálosan nagy szerelem. Nos, ez így nekem túl hirtelen
volt, és még csak véletlen se próbáljon nekem egy Dr. Milligan akármit is
megmagyarázni. Vonzódás ide vagy oda, ilyen gyorsan nincs szerelem, rajongás
esetleg, de túl gyorsan történtek a dolgok. Nyilván nem akarok könyvolvasás
közben unatkozni, de a fent említett múlttal simán ki lehetett volna egészíteni
két tömény szerelmes részt. A színészkedést gyerekesnek éreztem, nem tudom,
hogy 18 évesen én így viselkedtem volna-e anyukám előtt, valószínűleg nem, és a
bölcs szirén fiú is belemegy ebbe a játszmába, holott köztudottan oda vannak
egymásért.
Emma karaktere eléggé labilis
volt, már az első perctől kezdve. Oké, trauma érte, ügyetlen szegényke,
harcias, makacs, de röhögni egy csókon… Vagy kavarni egy másik sráccal, csak
hogy felfigyeljenek ránk. Részemről a barátnőjével történt dolgokat is túl
gyorsan elfelejtette, bár Isten ments, hogy szenvedjen emiatt, tény, hogy a
legnehezebb dolog az elengedés, és ő ezek szerint elég jó volt ebben, bár
egyszer-kétszer kap még sokkot később emiatt, nagyon minimális a szomorúság.
Nyilván nem csak Emma a lényeg,
hisz van nekünk egy Galén nevezetű szirénünk is. Nem rostált még, nem is
figyelt fel eddig semmilyen nőstényre. Pont csak arra, aki belebotlik, akit
megment. Ez végül is hihető, én se néztem meg a Gyűrűk Urát, csak miután
erőszakosan hozzámvágták, hogy de igenis nézzem meg! Szóval ezt a szituációt
elhittem, ami azután következett kevésbé, de így kerek az egész, így ad hozzá a
történethez egy kis meseszerűséget, egy kis fantasztikumot. És a vége... A vége csodás! Az utolsó pár mondat után valami ilyesmi hangzott el a számból: nemár.... végig szívatott a könyv... ez most komoly? *utolsó mondatok újraolvasása* Tehát igen... Ajánlom, hogy semmiképp se olvassátok előre el a végét, mert rosszul járhattok, én pl. teljesen félreértelmeztem az egészet, de így nagyon jól hatott rám a meglepetés ereje. :)
Ilyen szempontból nézve viszont
egy nagyon frappáns történettel rukkolt elő Anna Banks. Könnyen olvasható,
nehezen letehető. A narráció – ha jól figyeltem meg – fejezetenként változik,
ami azt jelenti, hogy egyszer Emmát olvassuk, és az ő szemszögéből látjuk az
egészet, majd egy E/3. narrátort, aki teljesen független mindentől, de ott van
láthatatlan jelmezben mindvégig a szereplők mellett. Gyorsan fogytak a lapok,
egy nap kényelmesen elég volt az elolvasásához, úgy, hogy persze más dolgom is
volt ezen kívül.
Összességében meglepően jó
sztori, magamat ismételve, csak ajánlani tudom, és alig várom, hogy
folytathassam a sorozat következő könyvével: Triton (Szirénia örökség 2.)
# Rövid értékelés
Teljes sztori: 8/10
Karakterek: 7/10
Olvashatóság: 10/10
Izgalom: 7/10
Befejezés: 9/10
# Linkek
Karakterek: 7/10
Olvashatóság: 10/10
Izgalom: 7/10
Befejezés: 9/10
# Linkek
